Placeholder

Indul a BIO túra, pattanj a tökhintóba! I. rész

Gyönyörű vallomást hoztam arról, mi is az az ökológiai gazdálkodás melynek során valóban bio, organikus élelmiszereket terem számunkra a Földanya. 

Az alig három perces kisfilmben egy elhivatott magyar biokertész vall természetről, emberről, alázatról, tiszta táplálékról, testi és lelki egészségről, szeretetről. Számomra megdöbbentő, hogy pár percben milyen szépen, egyszerűen, mégis végtelen bölcsességgel lehet hitvallást tenni arról, mit jelent bio, naturális szuperélelmiszereket, reformélelmiszereket termelni.
Azt gondolom, te, aki tudatosan táplálkozol, és egészséges életmódot folytatsz, tökéletesen tudsz azonosulni a gondolatokkal – ahogyan mi, az Organiqa Superfoods is.

 

A kézzel szedett krumplibogarak esete

Az én nagymamám falusi asszony volt, aki úgy védekezett a krumplibogarakat ellen, hogy egyesével, kézzel szedegette le a levelekről az erősen kapaszkodó kártevőket – éppen úgy, mint bárki más a településen.

Ezzel nem volt vége a harcnak! A levél fonákját is át kellett böngészni, hiszen a fránya állatok oda rakták le narancssárga, pedáns – és megvallom ámulatba ejtő – csomókba lerakott petéiket. Mivel sosem tudta az összes fertőzött levelet eltávolítani, folyamatos volt a küzdelem a krumplibogarakkal. Lelki szemeimmel még most is látom, ahogyan a sorok közt hajol, szedeget, és a krumplibokrokat borzolja…

Számtalan természetes praktika volt – és szerencsére újra dívik –, melyeket a kártevők ellen és a dús termés érdekében be lehet vetni. Igaz, több munkával jár, mint megvenni a permetszert és a génmanipulált magvakat, de így biztosak lehettünk abban, hogy az asztalunkra valóban egészséges ételek, italok kerülnek.

Miért jobb a bio?

  • Az ökotermesztésből származó növények táplálóbbak. Hozzávetőlegesen negyedannyival magasabb a vitamin- és ásványianyagtartalmuk, mint a mesterséges szerekkel feltuningolt, felpumpált, szermaradványokkal terhelt társaik.
  • Nem tartalmaznak vegyszermaradványokat.

Mitől bio a bio?

Sajnos egyetlen zöldségre, gyümölcsre sincs ráírva, hogy permetszerben áztatták vagy sem. A bébirépa sem fog felsikoltani, hogy ne egyél meg, mert árthatok neked. A zöldséget vígan rágó féreg sem garancia a vegyszermentességre, már csak azért sem, mert az állatok alkalmazkodnak, egyre ellenállóbbak, virulensebbek a permetszerekkel szemben.

Hogyan bizonyosodhatsz meg arról, valóban bio a bio?

Erre csörög a bio, arra meg a mogyoró? Csörögni éppen nem csörög, de tetten érheted, hogy az ételed, italod valóban ökológiai gazdálkodásból származik-e.

Hogyan? Úgy, hogy a valóban BIO ellenőrzött. Hogy ez micsoda elképesztően szigorú folyamat, és milyen útja-módja van, arról – többek közt – a következő részekben fogok mesélni.

Öröm, hogy egyre több piac és üzlet választékában szerepelnek biotermékek. Vásárlásakor nézzük meg, hogy a csomagoláson fel van-e tüntetve a bio vagy öko szó, illetve, hogy a termék ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származik-e.

Az Organiqa Superfoods kizárólag bio, organikus termékeket forgalmazó webáruház.

Bátran vásárolhatsz, ha:

  • tudatosan táplálkozol, egészséges életmódot folytatsz, egészségesen akarsz étkezni,
  • lételemed a mozgás,
  • szeretnél új trendeket kipróbálni,
  • gyógyszerek helyett egészségesebb megoldást keresel,
  • magas vérnyomással, allergiával, emésztési problémákkal, hormonális mizériákkal, prosztata problémákkal, egyéb nyavalyákkal viaskodsz,
  • szeretnéd az immunrendszered megtámogatni,
  • kisgyerekes anyuka vagy,
  • különböző ételintoleranciával vagy egyéb allergiával vagytok kénytelenek együtt élni.

Tömérdek bio termékünk van! Kukkantsatok be az organikus termékeket felsorakoztató oldalra, ahol könnyen, a keresési feltételeket megadva vagy kategóriánként is böngészhettek a szuperélelmiszerek között. 

Köszönjük!
Valami hiba történt, próbáld újra...
Superfood hírek